Interreg ornament
PLATFORM
envira

A projektről

Projekt összefoglaló

Az utóbbi évtizedben a Leitha/Lajta folyó közös vízgyűjtőjét több árvíz sújtotta, melyek különböző károkat okoztak a határmenti régiókban Ausztriában és Magyarországon.
Az árvízkockázat a közös vízgyűjtőn csak nemzetközi együttműködéssel és a határtérségben összehangolt árvízkockázat-kezeléssel csökkenthető hatékonyan az EU Árvízi Irányelvében foglaltaknak megfelelően.

Az árvízkockázat-kezeléshez szükséges alapadatokat, előzetes árvíz-levezetési számításokat és beavatkozási lehetőségeket a projekt partnerek kidolgozták a korábbi „CEframe” projekt keretein belül és egy kétoldalú Memorandum került aláírásra a jövőbeli együttműködés iránymutatására. Mivel az APSFR területek a határtérség ezen részén nem összefüggőek, ezért közös stratégiai lépések szükségesek a mindkét ország előírásainak megfelelő védelmi biztonság megteremtéséhez. Az árvíz levonulása a Lajta alsó 37 km hosszú szakaszán egy összetett folyamat, melyben terepi levonulás, szükségtározók és több folyómeder is részt vesz. Mindkét ország beavatkozásai visszahatnak a helyi viszonyokra és csak egyeztetett tevékenységek járhatnak kölcsönös előnyökkel.

A projekt fő célja a kétoldalú Memorandum megvalósítása a stratégiai szintű árvízkockázat-kezelés kialakítása érdekében: a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság (MOVB) döntéshozatali folyamatának támogatása a szükséges vizsgálatok és háttérszámítások elvégzésével, ismert problémák kezelése terepi beavatkozásokkal, a helyi érdekeltek bevonása és információcsere biztosítása, a várható eseményekhez igazított tervrendszer kialakítása az alapvetően szükséges ökológiai szempontok integrálásával.

A projekt egy egyedülálló lehetőség olyan fenntartható nemzetközi árvízkockázat-kezelési stratégia megvalósítására, ahol a megjelenített megoldások ténylegesen megfelelnek az EU Árvízi Irányelv, Víz Keretirányelv és az Élőhely Irányelv előírásainak., továbbá az eredmények kielégítik helyi igényektől a makro-regionális elvárásokig terjedő skálát.

 

Projektpartnerek

Lead Partner:

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

H-9021 Győr, Árpád út 28-32.

www.eduvizig.hu

Gombás Károly 

gombas.karoly@eduvizig.hu / platform@eduvizig.hu

 

Projektpartner:

Burgenlandi Tartományi Hivatal - 5. osztály - Építési igazgatóság

A-7000 Eisenstadt, Europaplatz 1.

https://www.burgenland.at

WHR DI Helmut Rojacz

post.a5-wasser@bgld.gv.at

 

Porjekt időtartama

2016. július 01. - 2018. december 31.

 

Projekt költségvetése és finanszírozása

A projektnek összességében 278.000 € a költségvetése. A projekt 85%-ban az ERFA (Az Európai Regionális Fejlesztési Alap) forrásból és 15%-ban nemzeti költségvetésből lett finanszírozva. Az Európai Unió mellett a projektet a következő nemzeti pénzügyi hozzájárulást biztosító szervezetek támogatják:

  • Magyarország
  • Burgenland Tartomány
 ERFA-forrás Nemzeti finanszírozási hozzájárulás
ÉDUVÍZIG€ 144 075,00€ 25 425,00
AMT DER BGLD LR €  92 225,00€ 16 275,00
Összeg€ 236 300,00€ 41 700,00

 

Projekt célterülete

Leitha, Nickelsdorf (AT) – Lajta, Mosonmagyaróvár (HU)

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk