Interreg ornament
ConnReg AT-HU
institution
Interreg ornament

Határon átnyúló kistérségi és lokális hálózatok és kezdeményezések támogatása Harkán

03-05-2019

Az Eisenstadt Környéki Körzeti Tűzoltóparancsnokság kezdeményezésére a körzet 20 tűzoltóságának alapító okiratát sikerült fellelni a soproni, illetve a Magyar Nemzeti Levéltárban – egészen 1887-ig visszamenően. A május 3-án Harkán rendezett ünnepség alkalmával minden tűzoltóság megkapta alapító okiratát és a mindenkori első helyi tűzvédelmi törvényt. Harald Nakovich az okiratok beszerzésében tettrekész támogatást kapott a harkai tűzoltóság bajtársaitól (Mikó Attila elnöktől, Nagy László parancsnoktól és Horváth Ildikó titkártól), valamint a levéltár munkatársaitól. A tűzoltóságok az alapító okirat átnyújtásával a tűzoltónaphoz illően egy történelmi dokumentumot és egy darabka történelmet vehettek át ajándékba.

Az ünnepségen jelen voltak a meghívott települések polgármesterei és parancsnokai, illetve azok helyettesei. A díszvendégek között köszönthettük többek között Dr. Franziska Auer kerületi elöljáró asszonyt, Szabó Károlyt, Harka polgármesterét, Marlene Hrabanek-Bunyait a Burgenlandi Regionális Menedzsment részéről, valamint a soproni és budapesti tűzoltóegységek képviselőit. Az ünnepségen Gerald Klemenschitz körzeti parancsnok átnyújtotta a harkai tűzoltóság képviselőinek a Burgenlandi Tűzoltószövetség kitüntetéseit.

Az alábbi tűzoltóságok kapták meg alapító okiratukat: Donnerskirchen (Fehéregyháza), Eisenstadt (Kismarton), Großhöflein (Nagyhöflány), Hornstein (Szarvkő), Müllendorf (Szárazvám), Oggau (Oka), Oslip (Oszlop), Purbach am See (Feketeváros), Rust (Ruszt), St. Georgen (Szentgyörgy), St. Margarethen (Szentmargit), Schützen/Gebirge (Sércz), Siegendorf (Cinfalva), Steinbrunn (Büdöskút), Stotzing (Lajtaszék), Trausdorf (Darázsfalu), Wimpassing (Vimpácz), Wulkaprodersdorf (Vulkapordány), Zagersdorf (Zárány), Zillingtal (Völgyfalu)

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk