Interreg ornament
ConnReg AT-HU
institution
Interreg ornament

Képzési Akadémia: „Terület- és településfejlesztés a határ két oldalán”

22-02-2017

Az első Képzési Akadémia 2017. február 22-én Sopronban, a Nyugat-Pannon Nonprofit Kft. szervezésében, valamint az osztrák partnerség - RMB GmbH és a NÖ.Regional.GmbH - közreműködésével került megrendezésre több, mint 40 magyar és osztrák érdeklődővel.

A rendezvényt Halinka Péter, a Vezető Partner képviselője nyitotta meg. A program első blokkját Dr. Nagyházi György (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) nyitotta meg, aki területfejlesztés-és rendezés hazai jogi szabályozását ismertette. A következő prezentációt a Burgenland tartományból érkező Mag. Cornelia Frank tartotta. Előadásában főként a tartományi, országos, illetve a városi szintű kompetencia megosztását mutatta be, valamint területi tervezést különböző tartományi szinteken, majd annak jogi környezetét, burgenlandi és alsó-ausztriai viszonylatban. A két tartomány szabályozása nagyon sok hasonlóságot mutat. Ezt követően Mag. Dominik Dittrich az Alsó-Ausztriai Tartományi Kormány Terület- és Régiófejlesztési Osztályának csoportvezetője a tartományi tervezés, kompetencia megosztás témáját mutatta be a két érintett tartományban.

A LECHNER Tudásközpont szakértője Nagy András volt. A LECHNER Tudásközpont egy állami háttérintézmény, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium üzemeltet. A Lechner Tudásközpont az elektronikus építésügy, az építészet, az intelligens városi szolgáltatások és a térségi tervezés képviselője Magyarországon. A rendszer, melyet a Lechner Tudásközpont üzemeltet, illetve melyet Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer-nek (TeIR) neveztek el, web alapú informatikai rendszer, amelynek szolgáltatásai az Interneten keresztül érhetők el.

Végül a Cascadoss Magyarország Egyesület képviselője Báder Richárd tartotta meg előadását, aki a költséghatékony informatika, ill. térinformatika eszközeit, alapelveit, illetve az ERRAM rendszert ismertette, mely határon átnyúlóan képes adatokat szolgáltatni.

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk