Interreg ornament
InnoWood
buildings
Interreg ornament

Faépítészeti innovációs workshop sorozat - 1. workshop

30-08-2018

A Faépítészeti innovációs workshop sorozat első állomásának célja volt, hogy a részt vevő hallgatók, oktatók és vállalkozók együtt áttekintsék a főbb faépítészeti trendeket. A Holz und Bau Messe ehhez kiváló terepet biztosított, így a délelőtt folyamán a vásáron előre egyeztetett előadásokat, bemutatókat tekinthettek meg a jelenlévők. A workshop további részében a jelenlévők felvetettek megoldandó faépítészeti, építészeti problémákat. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a faépítészeti workshopok eredményei fontos inputot képeznek a tervezésben részt vevő hallgatók és oktatók számára, ezért lényeges, hogy minél konkrétabb feladatmeghatározások szülessenek majd, a sorozat végeztével. A workshopon a fejlesztendő termékekhez kapcsolódóan olyan kérdésköröket vizsgálnak a résztvevők, mint milyen problémára, milyen faépítészeti ötlet jelenthet megoldást, megvalósíthatósági kritériumok közül pedig kiemelten foglalkoztak a funkcionalitás, design, technológia kérdéskörökkel.

Németh Szabolcs a PANFA részéről köszöntötte a megjelenteket, röviden bemutatta a projektet, valamint az bútoripari tábor eredményeit. Ezt követően átadta a szót Evelin Schmidtnek a HCS képviseletében, aki a workshop délelőtti aktivitásait moderálta, és kalauzolta a csapatot a vásáron.

Ebéd után elsőként a faépítészetről általában esett szó, Szabó Péter gondolatébresztőként, a különböző faépítészeti megoldásokról, lehetőségekről tartott előadást. Majd ezt egészítette ki, Dr. Elek László faépítészet új irányairól szóló előadása. Az elhangzottakkal kapcsolatban a jelenlévők megvitatták egymással eddigi tapasztalataikat.

Élénk véleménycsere bontakozott ki az első délutáni előadásblokk kapcsán. A vállalkozók elismerték a faépítészet kiemelt fontosságát, hiszen ezen iparág, nagymértékben képes mérsékelni az ember klímaváltozást előidéző tevékenységeinek hatását, sőt képes alternatív megoldásokat kínálni, a klímaváltozás kihívásaira is. Elmondták azt is, hogy a lehetőségek mellett, milyen nehézségek merülhetnek fel (technológiai, jogi, stb.). Külön hangsúlyozták az együttműködés fontosságát, a határmenti vállalkozások egymáshoz történő közeledésének szükségességét.

A kávészünet alatt is folytatódott kisebb csoportokban a beszélgetés, így az ötletelés a megoldandó problémákról, a potenciálisan szóba jöhető irányok köréről. A kávészünet után a faépítészeten belüli innovációkra helyeződött nagyobb hangsúly. Néhány faépítészeti innovációs esettanulmány bemutatásával zárult a délelőtti blokk.

A vázolt problémák közül a többség a technológiai adottságokban, és a megvalósíthatóságban, piacérettség elérésében, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű humánerőforrás rendelkezésre állásában látta a szűk keresztmetszeteket. A tábor lehetséges irányvonalainak  körét illetően nagy egyetértés alakult ki a többfunkciós, környezetbarát, közösségi térként funkcionáló, speciális célcsoport igényeknek megfelelő koncepciókat várnak majd eredményként. A résztvevők az ezekhez illeszkedő fejlesztési koncepciók konkretizálását, és feladatkiírások meghatározását tűzték ki a következő workshopok fő feladataként.

A rendkívül jóhangulatú, és alkotószellemű workshop végén Dr. Elek László vette át a szót, aki néhány mondatban összefoglalta az elhangzottakat, egyúttal meginvitálta a résztvevőket a szeptember közepén, Sopronban tartandó faépítészeti innovációs táborba.

 

A workshopon ellátást biztosítottunk a résztvevők számára: 2 kávészünet (snack büfé ásványvíz, kávé, tea) és kétfogásos menüebéd. 

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk