Interreg ornament
BIG_inn AT-HU
institution
Interreg ornament

A Wiener Kinderfreunde újsága jelenti…

A Wiener Kinderfreunde (WKF) újsága, a Gyerekek és szülők már sokszor foglalkozott a BIG_inn AT-HU projekt keretein belül szervezett rendezvényekkel és az elért eredményekkel.  Az idei első lapszámban egy rövid cikk jelent meg arról, hogy egy MTMI-foglalkozást tartottak az Arndtstraße Óvodában, ahol a gyerekek egy óriásrobotot építettek anélkül, hogy tudták volna, hogy a közös robotépítés egyidejűleg az átfogó nyelvi fejlesztésüket is célozta. „Ha közösen robotot akarunk építeni, muszáj segítséget kérnünk és utasításokat adnunk. Eközben a gyerekek vidáman váltanak egyik nyelvről a másikra” – magyarázza meg a cikk az MTMI-témák és a nyelvtanulás közötti összefüggést, ami a BIG_inn AT-HU projekt középpontját képezi.

Hasonló céllal szerveznek a Wiener Kinderfreunde óvodáiban kísérleteket, hogy „a gyerekek nyelvtudását sajátos módon fejlesszék”. Egy-egy ilyen kísérlet leírásakor (Pl. összekeveredik-e a víz meg az olaj?) a WKF újságja tanulságos tippeket szeretne adni a szülőknek, akik rávehetik a gyerekeiket, hogy a kísérletet otthon is elvégezzék, ami jó alkalom a beszélgetésre.

Az iskolakezdés kapcsán írt tanácsadó cikkében Mag. Dr. Karin Steiner egy pár javaslatot ad a szülőknek, akik gyerekük „iskolaérettsége” kapcsán aggodalmaskodnak. Karin Steiner (a Wiener Kinderfreunde INTERREG-többnyelvűség és oktatási projektjeinek szakmai projektvezetője) kiemeli, hogy az átmenet ezen időszakában a szülőknek elsősorban büszkének kell lenniük gyerekeikre, és dicséretekkel kell motiválniuk őket. Fontos, hogy a gyerekek érzelmeiről beszélgessünk velük és hogy a mozgás és a közös olvasás során fejlesszük a koncentrációjukat és a szókincsüket. Steiner ad pár ötletet arra nézve is, hogyan készítheti fel a szülő többnyelvű gyerekét a MIKA-D tesztre.

További javaslatokat és érdekes cikkeket találhatunk az újság weboldalán.

https://kinderfreunde.at/presse/publikationen/kinder-und-eltern-die-zeitschrift-der-wiener-kinderfreunde


buildings
1. Prioritás
KKV-K&
VERSENYKÉPESSÉGE
envira
2. Prioritás
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÉS HATÉKONY
ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS
rail
3. Prioritás
FENNTARTHATÓ
KÖZLEKEDÉS
institution
4. Prioritás
JOBB INTÉZMÉNYI
EGYÜTTMŰKÖDÉS

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk