Interreg ornament

A jövő szakembereinek fóruma a pályaorientáció jövőjéről

Napjainkban kiemelt hangsúlyt kap a megújuló energiaforrások minél hatékonyabb hasznosításának elengedhetetlen kérdése. A megújuló energia ágazat súlyos problémával szembesül az osztrák-magyar határrégióban, hiszen nem áll rendelkezésre megfelelő számú képzett munkaerő, aki a megújuló energiaforrások bővítésével, javításával és karbantartásával tudna foglalkozni. E fennálló nehézségre kísérel meg hiánypótló választ adni az ATHU-0100024 Next GEn stratégiai fontosságú projektünk.

 

2025. március 25-én tartotta első kiemelt fórumát az ATHU-0100024 Next GEn projektünk, „A jövő szakemberei” címmel.

A köszöntő beszédek után négy rövid előadást hallhatott a főként szakemberekből álló hallgatóság. A Faipari Tudományos Alapítvány (FATA) magyarországi szervezet szakértői az első időszakban elkészült alapkutatás legfontosabb megállapításait mutatták be. Három perspektívából világították meg a fenntartható fejlődés és a pályaorientáció kapcsolatának jelenlegi helyzetét.

 

Martin Zloklikovits kutatási koordinátor a STEM területén folytatott aktuális kutatási célok megismerésébe és új technológiai vívmányok világába kalauzolt minket. Érdekfeszítő előadása után a téma szociális aspektusával ismerkedhetett meg a résztvevők csoportja Barbara Rehling tolmácsolásában. Előadásában választ keresett arra, hogy milyen lehetőségek és kihívások rejlenek a fiatal nők számára a műszaki szakmákban a 21. században, illetve, hogy miért van szüksége az iparágnak női szereplőkre.

 

A tartalmas délelőttöt Joachim Hacker gyakorlatorientált bemutatója zárta. Betekintést kaphattunk a megújuló energiák területén a régióban – güssingi fókusszal – zajló fejlesztések, kilátások és projektek helyzetébe.


buildings
1. Prioritás
KKV-K&
VERSENYKÉPESSÉGE
envira
2. Prioritás
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÉS HATÉKONY
ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS
rail
3. Prioritás
FENNTARTHATÓ
KÖZLEKEDÉS
institution
4. Prioritás
JOBB INTÉZMÉNYI
EGYÜTTMŰKÖDÉS

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk