Interreg ornament
FEMskill
buildings

Konferencia

Női vállalkozók, nők a gazdaságban

2022. június 1-én „Női vállalkozók, nők a gazdaságban“ címmel került sor nemzetközi konferenciára Oberpullendorfban.

A rendezvényt LH-Stv.in Astrid Eisenkopf asszony nyitotta meg, aki egy videóüzenet formájában köszöntötte a résztvevőket.

A projekt vezető partnere Borbély Sándor a projekt eredettörténét részletezte és vázolta a jövőbeli elképzelések is.

A rendezvényen a pandémia időszakában elemzett és feltárt hatásokról is beszámoltak, Dr. Csordás Ferenc Károly előadása keretében.  

DIin Renate Vouillarmet Winkler asszony, az Osztrák Munkaügyi Hivatal részéről mutatta be azokat a (szakmai) támogatásokat/programokat, amelyeket a Hivatal kezdő női vállalkozóknak kínál.

Potápi Rita online előadásában azt ecsetelte, hogy mely kihívásokkal kellett a Nőknek újra és újra szembenézni, és mindezek ellenére, hogy tudtak sikeresek lenni.

Doris Horvath a konferencia során a FEMskill projekt egyéves mentorprogramjának sikereiről számolt be.

A konferencia során a projekt keretében készült rövidfilmek, illetve női vállalkozókkal készített interjúkat is bemutatásra kerültek.

A rendezvény zárásaként egy pódiumbeszélgetésre került sor, amelyen a FEMskill-programban résztvevő női vállalkozók vettek részt.

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk