Interreg ornament
Eduwood
institution
Interreg ornament

EDUWOOD SZAKMAI TANULMÁNYÚT

01-12-2022

A HTL Mödling, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Szakképző Iskola, a Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum és a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum szaktanárai és diákjai tettek látogatást az osztrák–magyar határtérség kiemelkedő jelentőségű bútoripari vállalatainál 2022. december 1-jén, az Interreg EduWood szakmai tanulmányút keretében.

Először egy igazán különleges helyszínre látogattak el, az F. List thomasbergi gyárába, ahol jachtokba és magánrepülőgépekbe belső tereket készítenek.

Ezután ellátogattak a Sixay Furniture új bemutatótermébe és üzemébe. Szikszai László alapító tulajdonos történetét és munkásságát tekinthették meg a résztvevők. Megfigyelhették a design tömörfa bútorok anyagait, felépítését és megoldásait.

Ezek után fiatalok betekintést kaptak a térség egyik legnagyobb, mintegy hatszáz főt foglalkoztató bútoripari cége, az IKEA Industry Magyarország Kft. soproni gyárában folyó munkába, ahol a munkatársak zömében tömörfa és furnérozott laptermékeket gyártanak konyhákhoz.

A programban részt vevő fiatalok mindhárom helyszínen a legmodernebb technológiákkal, valamint termékfejlesztési és gyártási megoldásokkal ismerkedhettek meg.

A weboldal cookie-kat (HTTP-sütiket) használ a jobb működésért. A weboldal további használatával elfogadja a cookie-k használatát. További információk